Munay-Ki – Itt az idő

Munay-Ki – Itt az idő

Az ősi amerikaiak próféciái egy új emberiség eljöveteléről beszélnek – akik transzcendális természetében megmutatkozik a félelem nélküliség. A Munay-Ki a kód ehhez az új emberiséghez, mely energia átvitellel jut el egyik embertől a másikig. Az elmúlt évekig a Munay-Ki kilenc beavatása csak az andokbeli magasrendű bölcsek számára volt elérhető.

Tradicionálisan éveket kellett szent tanulással eltölteni, mielőtt valaki részt vehetett a beavatási rituálén. Az andokbeli öregek hiszik, az emberi történelem egy kritikus csomóponthoz érkezett, ezért a rítusoknak el kell jutniuk minél több emberhez.

Ennek érdekében 2006-ban 2000 ember érkezett a világ különböző pontjairól a Macchu Picchura, ahol megkapták a kilenc rítust és egy felkérést, hogy terjesszék a világban. Nyugatra Dr. Alberto Villoldo hozta el a Munay-Ki rítusokat 2006-ban, aki orvosi antropológiai háttérrel évekig dolgozott az amazonbeli sámánokkal, később pedig a laikákkal, az inkák leszármazottaival. Dr. Villoldo szerint a rítusok valamennyi ősi, sámán hagyományban fellelhetők, bár az idők során más és más megjelenési formában voltak jelen a különböző kultúrákban.

A laikának nevezett sámánok évszázadokon át rejtett életet éltek, hogy tudásukat átmentsék az inkvizíció és a történelem számos elnyomó hatalma elől, amelyek a földjükön (és az egész világon) hódítottak. Ez a tudás csak az elmúlt néhány évtizedben vált újra hozzáférhetővé, hiszen próféciáik szerint “az új világ sámánjai nyugatról jönnek majd”, s a világ egy olyan minőségi “dimenzióváltás” előtt áll, amelyben fontos, hogy minél több ember rendelkezzen a túléléshez szükséges tudással és erővel. Az ősi amerikai jövendölések egy olyan időszakról beszélnek, mely hatalmas változásokat hoz és felfordítja a világot.


Megírták, hogy egy új típusú ember fog megjelenni a földön – bölcs és erős, félelem nélkül élő emberek csoportja, akik ragaszkodnak isteni természetükhöz és őrzői lesznek minden teremtménynek. Ez az időszak 2012-vel megérkezett.

A Rítusok egy magasabb tudatossági szintre emelnek bennünket, letöltik az emberiség új kódját a testbe, megnyitják a természetfeletti érzékelésünket, felerősítik a gyógyító energiákat a kezünkben, teljes mértékben letisztítják rólunk a múlt sebeit, sőt, az őseink sebeit is, ezáltal megszakad az ősöktől átvett negatív minták sorozata is.

A beavatás segít abban, hogy a 2012 decemberében megtörtént váltás energiáival kapcsolódni tudjunk úgy, hogy a Munay-Ki letölti a testünkbe az új emberiség kódját, és a testünk ezáltal elindul a „Homo Louminus”-sá (Fényemberé) válás útján. Összekapcsol az elemekkel, a Földanyával, az angyalokkal, arkangyalokkal, a mestergyógyítók generációival (különösen nagy segítség azoknak, akik gyógyítani vagy segíteni akarnak), a szent helyek energiáival, mert minden rítus máshova köt be Téged és ezen energiákat bármikor segítségül tudod hívni.

A Munay-Ki rítusai megváltoztatják és felerősítik a fényenergia meződet. A rítusok olyan energiaátadási folyamatok, melyek meggyógyítják a múlt sebeit – karmikus és genetikai örökségedet. Újraprogramozzák a DNS-edet, lehetővé téve azt, hogy új testet „növessz”, olyat, mely másként öregszik, gyógyul és hal meg, mint másoké. A Munay-Ki arra hív Téged, hogy álmodj egy új világot Magadnak, a Földnek, és keltsd is azt életre.

Kapcsolat

Reiki Kezelések/tanfolyamok helyszíne:
2943 Bábolna,
2100 Gödöllő,
1164 Budapest,
9200 Mosonmagyaróvár
Kontakt telefon:
Amennyiben kérdése van, bizalommal hivjon a következő telefonszámon: +36 30 914 6764
Ez a weboldal sütiket használ
Az oldal sütiket használ hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat, hogy elérhetővé váljanak a közösségi média funkciók, és hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Az oldal használatáról gyűjtött adatokat megosztjuk a közösségi média, marketing és elemző partnereinkkel, akik lehet, hogy ezt kombinálni fogják más adatokkal amiket Ön megadott nekik, vagy ők gyűjtöttek Önről azáltal, hogy a szolgáltatásaikat használta.